szőke lóboncomat felfogtam a fejem tetejére majd belebújtam a futócipőmbe és egy elhadart "majd jövök, ne várjatok" kiáltás után kiindultam a szabad utcára. Kora tavasszal az ember nem várhatja el, hogy egyből hét ágra süssön a nap, de különösen be volt borulva az ég. A közeli parkban futottam a köröket, mikor valaki befogta a számat, fekete bőrkesztyűje nem engedte át a levegőt, hiába kapkodtam érte. Hangom nem tudott eléggé kiszökni, hogy a kora reggeli, üres utcákat betöltse rémült sikoltásom. Bevettettem a tudásomat, amit a TV-ből szereztem és rugdosni kezdtem az illetőt. De nem tört meg. Egy furgon csomagtartójába dobott be, szó szerint. Hangos zenét hallottam csak, az előröl, ami valami jazz féleség lehetett. Mindezt azért, hogy sikolyaim ne hallatszódjanak ki a furgonból. Okos. Lövésem sem volt, hogy ki lehetett az aki betuszkolt egy 165 centiméterest lányt, egy 140 (max) szélességű helyiségbe. Eszement, az biztos. Előkaptam a telefonomat a zsebemből, és anyát próbáltam hívni. Persze, ha lett volna térerő. Messzire mehettünk, mert még tíz perc kocsikázás után sem lett térerőm. Ekkor már kezdtem magam miatt aggódni. Rúgni kezdtem a kocsit, hátha behorpad és akkor valaki észreveszi ha mögöttünk jön. Minden erőmmel rajta voltam, mikor meghallottam, hogy a zene egyre
halkul, majd marad a hangerő 0-án, lelassul a kocsi és megáll. Megérkeztünk. Az elrablóm kiszállt a furgonból és erősen becsapta az ajtót. Hallottam, ahogy lépked majd felnyitotta a csomagtartó
ajtaját. Száját fekete kendő takarta, homlokától felfelé pedig egy fekete sapka volt. Egyedül szeme látszott ki, ami barna volt. Nem tűnt idősnek, öltözködéséről is ítélve.
- Kérlek, ne bánts! Engedj el... - ültem fel, és a félelem hatalmába kerített, s izzadt arcomon pár könnycsepp jelent meg.
Gúnyosan mosolygott. Láttam szemein. Mikor már szinte teljesen ültem, fejemnél fogva visszalökött. Elég erősen be is ütöttem. Fájt.
- Ide figyelj. Ha még egyszer meghallom, hogy rugdosod azt a kibaszott kocsit, megöllek! Értetted? Kussolsz! - üvöltött rám majd, ismét csak rám csapta az ajtót. Engedelmesen csendben feküdtem, moccanás nélkül ott. Pedig a fejemben már háromszor fejbe rúgtam. Elővettem ismét a telefonomat, majd tárcsáztam a 911-et. Volt térerőm, szerencsére.
- 911, miben segíthetünk? - szólalt meg egy férfi.
- Kérem, én... - kezdtem el, mire észrevettem, hogy lemerült az akkumulátor és kikapcsolt a telefonom.
Már a sírás fojtogatott, hogy ki ő és, hogy hova visz. Nem tudtam semmit csinálni. Ki voltam szolgáltatva. A kocsi ismét lassított majd beparkolt valahova. Felnyitotta kis "kalitkám" ajtaját, majd kirántott onnan.
- Indulj meg! Mintha élnél is - mondta, majd mintha hú de vicces lenne, gonoszan elmosolyodott.
Erősen fogta a karomat, szerintem be is lilult, majd egy viskó féleségbe vitt. Valahol városon kívül voltunk, nem ismertem ezt a helyet. De körülbelül egyetlen ház volt itt. Az ahova bevitt.
- Mit fogsz velem csinálni? - szipogtam.
- Hát vettem pár Barbie babát, meg van abban a kis szarban babaház és arra gondoltam játszhatnánk egyet - mosolygott. - Szerinted?
- Meg fogsz ölni.
- Emm, még nem.
Mikor beértünk a házikóba, tulajdonképpen a portól nem láttam semmit sem. De amennyit láttam elég is volt. A hely százszázalékosan le volt pukkadva, és koszos volt minden. A fiú levette a sapkáját és a kendőt az arca elől, én pedig végre láthattam.
- Jason - szaladt ki a számon, s a döbbenettől majdnem leállt a szívem.
Az egykori titkos szerelmem elrabolt, és meg fog ölni. Le kellett ülnöm, különben mentem elájultam volna.
- Mi van? - nézett rám gúnyosan.
- Miért hoztál ide? Miért tuszkoltál be egy csomagtartóba? - kiabáltam. - Normális vagy? Ha azt hiszed, itt maradok és kibelezhetsz, tévedsz! - hangsúlyoztam a "tévedsz" szót, még mindig kiabálva.
Megindultam az ajtó felé, ami kulcsra volt zárva, szóval az a tervem, hogy kisétálok az ajtón és utána messzire elfutok, füstbe ment.
- Bénázz csak, de innen ki nem teszed a lábad.
- Jó! Van ablak. Nem gáz nekem - mosolyogtam rá gúnyosan.
Kerestem az ablakot, de nem volt. Csak szellőző lyukak.
- Kivéve ha nincs - vigyorgott.
- Miért hoztál ide? Ha meg akarsz ölni, hát tedd meg! Gyerünk, ne várj! - üvöltöttem rá.
Szememből könnyek kezdtek csöpögni, végig gördültek az arcomon. Nagyon ideges voltam. Leroskadtam a földre, hajamba túrva sírtam.
- Nem én foglak megölni.
halkul, majd marad a hangerő 0-án, lelassul a kocsi és megáll. Megérkeztünk. Az elrablóm kiszállt a furgonból és erősen becsapta az ajtót. Hallottam, ahogy lépked majd felnyitotta a csomagtartó
ajtaját. Száját fekete kendő takarta, homlokától felfelé pedig egy fekete sapka volt. Egyedül szeme látszott ki, ami barna volt. Nem tűnt idősnek, öltözködéséről is ítélve.
- Kérlek, ne bánts! Engedj el... - ültem fel, és a félelem hatalmába kerített, s izzadt arcomon pár könnycsepp jelent meg.
Gúnyosan mosolygott. Láttam szemein. Mikor már szinte teljesen ültem, fejemnél fogva visszalökött. Elég erősen be is ütöttem. Fájt.
- Ide figyelj. Ha még egyszer meghallom, hogy rugdosod azt a kibaszott kocsit, megöllek! Értetted? Kussolsz! - üvöltött rám majd, ismét csak rám csapta az ajtót. Engedelmesen csendben feküdtem, moccanás nélkül ott. Pedig a fejemben már háromszor fejbe rúgtam. Elővettem ismét a telefonomat, majd tárcsáztam a 911-et. Volt térerőm, szerencsére.
- 911, miben segíthetünk? - szólalt meg egy férfi.
- Kérem, én... - kezdtem el, mire észrevettem, hogy lemerült az akkumulátor és kikapcsolt a telefonom.
Már a sírás fojtogatott, hogy ki ő és, hogy hova visz. Nem tudtam semmit csinálni. Ki voltam szolgáltatva. A kocsi ismét lassított majd beparkolt valahova. Felnyitotta kis "kalitkám" ajtaját, majd kirántott onnan.
- Indulj meg! Mintha élnél is - mondta, majd mintha hú de vicces lenne, gonoszan elmosolyodott.
Erősen fogta a karomat, szerintem be is lilult, majd egy viskó féleségbe vitt. Valahol városon kívül voltunk, nem ismertem ezt a helyet. De körülbelül egyetlen ház volt itt. Az ahova bevitt.
- Mit fogsz velem csinálni? - szipogtam.
- Hát vettem pár Barbie babát, meg van abban a kis szarban babaház és arra gondoltam játszhatnánk egyet - mosolygott. - Szerinted?
- Meg fogsz ölni.
- Emm, még nem.
Mikor beértünk a házikóba, tulajdonképpen a portól nem láttam semmit sem. De amennyit láttam elég is volt. A hely százszázalékosan le volt pukkadva, és koszos volt minden. A fiú levette a sapkáját és a kendőt az arca elől, én pedig végre láthattam.
- Jason - szaladt ki a számon, s a döbbenettől majdnem leállt a szívem.
Az egykori titkos szerelmem elrabolt, és meg fog ölni. Le kellett ülnöm, különben mentem elájultam volna.
- Mi van? - nézett rám gúnyosan.
- Miért hoztál ide? Miért tuszkoltál be egy csomagtartóba? - kiabáltam. - Normális vagy? Ha azt hiszed, itt maradok és kibelezhetsz, tévedsz! - hangsúlyoztam a "tévedsz" szót, még mindig kiabálva.
Megindultam az ajtó felé, ami kulcsra volt zárva, szóval az a tervem, hogy kisétálok az ajtón és utána messzire elfutok, füstbe ment.
- Bénázz csak, de innen ki nem teszed a lábad.
- Jó! Van ablak. Nem gáz nekem - mosolyogtam rá gúnyosan.
Kerestem az ablakot, de nem volt. Csak szellőző lyukak.
- Kivéve ha nincs - vigyorgott.
- Miért hoztál ide? Ha meg akarsz ölni, hát tedd meg! Gyerünk, ne várj! - üvöltöttem rá.
Szememből könnyek kezdtek csöpögni, végig gördültek az arcomon. Nagyon ideges voltam. Leroskadtam a földre, hajamba túrva sírtam.
- Nem én foglak megölni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése